Múzeum Antikvárium

Fair Partner ✔
44. Könyv- kézirat- metszet- térkép árverés

Tartalom: Nagy örömmel vette a levelet melyben a Zala folyó „elirányozását sürgetik”, azonban jelzi, hogy június 22-ig „innend [Pestről ­ sic.] meg nem válhatok, mert itt lételem kisded kezdeteink jobb és erősebb megallapitása végett elkerűlhetetlenűl szűkséges. Tegyenek Nagyságtok Zala Apatiban bölts elrendeléseket…” Jelzi továbbá, ha szükséges, az ügy előmozdítása érdekében július 3-a után „… örömest ajánlom magamat … addig is míg szerencsém lesz Nagyságodat személyesen tisztelni, szives hajlandóságába és hazafiui jó akaratjába ajánlom magamat és maradok Nagyságod kész köteles szolgája Széchenyi István. Pest Junius 13-ik 1829”.
A levél címzettje talán Zalabéri Horváth János (1788-1853) nagybirtokos, 1831-től Zala vármegye alispánja, Zalában a liberális reformkori eszmék egyik legfontosabb előharcosa, akivel több levelet is váltott.
Gróf Széchenyi István Zala megyében nemhogy csak nem szívesen időzött, de a megye politikai életében sem kívánt részt venni. Az 1823. április 9-én tartott gyűlésre nem ment el, amit a megye nehezményezett. Széchenyi a továbbiakban sem jelent meg a megyegyűléseken, illetve a megye megkereséseire sem mindig válaszolt. Amikor a megye arra kérte, támogassa anyagiakkal a törvényszéki üléseket, válaszában azt írta, hogy mivel ebben az ügyben még a megyegyűlésen és a Helytartótanácsnál nem született döntés, „semmi ajánlást” nem tesz, mert az ügy még bizonytalan. Zaláról ezt írta naplójába: „Csupa erdő, mocsár, unalmas, tudatlan, de annál pöffeszkedőbb szomszédok.” Talán először lépett önként kapcsolatba a megyével, amikor 1828-ban elküldte frissen megjelent műve, a Lovakrul néhány példányát. „Igen kellemetes kötelességemnek tartom egy kis munkámnak, mely egy nevezetes gazdaságbéli tárgy előmozdítására céloz, egynéhány példányival tekintetes rendeknek kedveskedni. Méltóztassanak ajánlásomat szíves barátsággal felvenni.”- írta a megyének. Levelében egyébként szorosabb együttműködést sürget, ami meglepő korábbi passzivitását ismerve. „Előre örülök azon pillantatra, hogy tekintetes rendekkel ezúton szorosabb öszve köttetésbe fogok élhetni, s hogy közértekezés, tekintetes rendek részéről jó tanács, mindenek felett igen jó akarat s égő hazaszeretet által olyanokat fogunk eszközölni s talpra tenni, melyek eleintén mi kisded arányúak legyenek is, édes hazánkra halhatatlan díszt, utóinkra pedig szerencsét s áldást bizonyosan fognak hozni.”/szechenyiforum.hu/Kintli Dóra
Bár nyilvánvalóan érdekében állt a Zala folyó szabályozása, hiszen „Széchenyi István Zala megyei uradalmainak gazdaságföldrajzi adottságai nem voltak túl jók, bár elhelyezkedésüknek kétségkívül voltak pozitív vonásai is. A természeti tényezőket vizsgálva elsődlegesen az árvízjárta területekre, a mocsarakra, lápokra, posványokra és az áradásokra kell a figyelmet felhívni. Zala megyében a vízszabályozási munkák még csak éppen megkezdődtek a 19. század elején, a kisebb nagyobb patakok, folyók állandó veszedelmet jelentettek a mellettük élőkre és a gazdaságra. Néhány Zala megyei uradalomban helyi erőből ugyan már történt előrelépés a vízszabályozás ügyében. […] Széchenyi gróf szentgyörgyvári uradalmának települései észak-déli irányban a Zala bal partján feküdtek, ezek területének egy része ki volt téve az évi egy vagy két áradásnak. […] Nagyobb áradás esetén Széchenyi birtokai közül Szentgyörgyvár rétjeit a víz mindig veszélyeztette. […] A döntően birodalmi vagy országos ügyekkel foglalkozó, tevékenységükkel Bécshez, Pozsonyhoz vagy Pesthez kötődő magyar arisztokraták személyesen nem nagyon foglalkoztak birtokaikkal. Széchenyi 1821-28 között néhányszor járt birtokain, de ezek az utak nem a birtokok bejárásáról, esetleg fejlesztésekről szóltak, inkább csak az utazás alatti éjszakázás miatt állt meg saját földjein. […] Széchenyi birtokait korábbi nevelője, Lunkányi (Liebenberg) János director igazgatta, majd annak 1853. évi halála után Hajnik János vezette tovább.”/ Dr. Kaposi Zoltán: Gazdasági változások Széchenyi István gróf Zala vármegyei birtokain (1814–1860).
A Zala alsó völgyét Kehidától a torkolatig állandóan elöntötte a víz, mocsarak lepték el a völgyfeneket, a folyónak helyenként nem is volt medre, hanem eltűnt a láp alatt. A XIX. század elején az Alsó-Zala menti érdekeltség az elsők között fogott hozzá 4000 ha-nyi mocsaras terület lecsapolásához. 1829-ben szövetkeztek a Zala torkolatától, azaz Balatonhidvégtől Zalabérig lakó birtokosok a szabályozás érdekében.
2 lev. másfél beírt oldal, az angol J WHATMAN cég rendkívül finom vízjeles papírján. Hajtogatva, kifogástalan állapotban.